KÖZÖSSÉGI
SZEREPVÁLLALÁS

KÖZÖSSÉGI
SZEREPVÁLLALÁS
 

HUNAlapítvány a Jövőért

A Hungarikum Alkusz Cégcsoportot alkotó társaságok vezetői különösen fontosnak tartják közösségi programok támogatását és hátrányos helyzetű gyermekek megsegítését. A társadalmi felelősségvállalás mindig is a szervezeti kultúra részét képezte a vállalatcsoporton belül, 2016-ban ennek szellemében hívta életre Keszthelyi Erik a Keszthelyi Alapítvány a Mosolygó Gyermekekért alapítványt. A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. 2019-ben vette át az Alapítvány működtetését, mely jelenleg HUNAlapítvány a Jövőért néven teljesíti ki a cégcsoport CSR víziójának megvalósítását, a társadalmi szerepvállalás különböző formáiban. A karitatív programok és támogatások részleteiről az Alapítvány honlapján tájékozódhat.

Müller László

Müller László, kurátor

„Fontosnak tarjuk a gyermekek és fiatalok nemzeti elkötelezettségének, összetartozás-tudatának erősítését, a jövő nemzedékének támogatását. Hiszek benne, hogy a legkisebb dolgok is képesek megváltoztatni a világot, mindez szervezett összefogással pedig csak hatványozódik.

Müller László, kurátor